Köszöntő

Kedves Támogatóm!

 IMG_1483_kicsiSzeretettel köszöntöm! Örülök, hogy megtisztel figyelmével, és szán rá pár percet, hogy tájékozódjon rólam, az eddig elért eredményeimről illetve jövőbeli terveimről.

A továbbiakban is legfőbb célom, hogy munkámmal tovább segítsem Harkány városának fellendülését. Legfőbb motiváló tényező számomra a tenni akarás, mely arra sarkall, hogy a Dél-Dunántúl, e különleges, és gyógyfürdőjéről messzi földön méltán híres kisvárosa, megragadva minden adódó lehetőséget, a fejlődés útjára lépjen.

Harkány nemrég volt 190 éves fürdőváros, és azt érzékeltem, hogy nem kellően használtuk ki ezt a különleges évfordulót. Tudom, hogy 5 év múlva 195 éves, 10 év múlva pedig 200 éves fürdővárosban fogunk élni, ás rajtunk múlik, hogy sírunk, vagy vidáman mosolygunk, ha körbenézünk.

 

Szeretném, ha az idelátogatók a visszavágyódás érzésével távoznának, az itt élők pedig elégedetten nyugtáznák, hogy a város ismét lépést tart a korral, számukra munkát, megélhetést, és élményeket biztosít. Célom, hogy a harkányi emberek újra büszkék legyenek városukra.

Magyarország másodikként megnyitott fürdője, amely a vidéki fürdők közül az első volt, és 190 éve folyamatosa üzemel, többet érdemel!

Ezekért a célokért  én minden gazdasági, média, politikai kapcsolatomat bevetem, hogy Harkány egy sikeres 365 napos kikapcsolódási központtá váljon!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük